Ha vasárnap, akkor fel a kirándulózoknit, kalapot, kisfokost és hátizsákot, irány a hegyek.
Zsolt és Balázs még jócskán sötétben, 5-kor indult útnak. Vagyis nem látszott, minden vasárnapi túrafelszerelés náluk van-e. A cél az Ojos del Salado túloldalán, 6500 m-en nyíló kráter elérése. Arra nem vezetnek ösvények, nem jár senki ott. Jó hosszú oldalazás a végeláthatatlan törmeléklejtőkön. De mégis, miért vonz bennünket? Mert a hegy legszürreálisabb helyszíne. A kráter alja maga a Föld legmagasabban fekvő tómedencéje, de a hideg miatt tó helyett általában vízjég borítja. Mellette penitenteszek magasodnak, közvetlen közelében iszapfortyogók működnek, forróvizű források fakadnak és nagynyomású gőzfeltörések süvítenek. Kénes felszínű meleg agyag keretezi mindezt, szóval minden együtt van a vulkáni kísérőjelenségek legmagasabb földi sorozatához.
A kráterig tartó menet 6-8 óra, szembeszélben, semmit sem tartó aljzaton. Alattunk-mellettünk az utolsó, felszíni, szétszakadozott gleccserjég-maradványok kísérnek. A távolban halványan kirajzolódik egy keréknyom – tavaly ismét itt kísérelt meg magassági jármű-világrekordot valaki.
A kráter peremének elérése egyenlő a sikerrel. Bár a kénszag és a fumarola-süvítés már korábban is érzékelhető, a jeges aljú, de bugyborékolva fortyogó vizű és iszapú kráteralj látványa már feledteti is a fáradtságot. És ráadásul lent még a szél sem fúj!
Mivel ez a helyszín a Föld legmagasabban fekvő vizes élőhelye, adódik a kérdés, hogy milyen létformák élnek meg ilyen körülmények között. A síbotokból szép horgászbot készül, horog helyett hőálló tégellyel, és a fröcskölő-bugyborékoló tavakból is minta kerül. Balázs meleg iszapra vadászik: nagy siker, hogy a dupla műanyagbakancsban térdig süpped az igen látványos kék-sárga anyagba (még szerencse, hogy lábszárvédőben teszi ezt). De megvan a minta, jön a súrolás, mert víz van bőven. A pH mérés csak ezután jön: 2,04. Nem épp ivóvíz... Remélhetőleg a mai modern szintetikus ruházat bírja e terhelést! Vízmintavételek, üledéktubusolás. A patakok hőfoka most 35-45 °C. Persze csak ott, ahol a földhő melegít. Mert 100 méterrel távolabb a kis erecskék nem érik el az 1 °C-t sem, hiszen közvetlenül a hó olvadásából származnak.
A tél igen havas volt, az olvadás azonban rendkívül gyors és erős, ezért a kráteralji vízjéglepény most sok helyen valódi tavon úszik. Ennek 4 fokos a hőmérséklete, de a 4,8-as pH továbbra sem csábít csobbanásra. Mielőtt a felszín alá itt is vízálló-nyomásálló adatgyűjtő kerülne (hogy hosszabb távon is lássuk, mikor van tavi állapot a kráteraljon), Zsolt dokumentálása mellett, egy különösen hosszúra összetákolt síbotpár végére érzékelőkkel megtöltött dobozt erősít Balázs. Van benne GPS, légnyomásmérő és infrahőmérő is. Aztán megkezdődik minden különlegesebb helyszín babrálása, miközben gyűlnek a doboz belsejében a környezeti adatok.
A visszaút időben már csak fele annyi, de továbbra is furcsa járású törmelékoldalazás és homoktaposás. Zsolt ezen felbuzdulva kifejleszti a magashegyi Döbrögi-testtartást – megfájdult derékkal és térddel peckeskedve.
Esti visszaérkezés, Ádám lórúgás-gyógyszere váratlanul gyorsan helyrehozza Zsolt mozgáskultúráját, a Tejos-konténerbe viszont egy rakás brit katona érkezik. Céljuk nyilván az Ojos-mászás, de a néhány hegyre induló mellett (bizonyára a beosztottak), több mint felük már a hétfői napkeltekor lemegy a hegyről.
Elmagyarázzuk: Magashegyi rekordok
Altius, citius, fortius! – Magasabban, gyorsabban, erősebben! A hangzatos szavak, nem csak az extrém sportteljesítmények elérésére adhatnak magyarázatot. Az egyre vadabb rekordok a technika megszállottjait is csatasorba rendezik. A Dél-Amerika második legmagasabb hegycsúcsaként is ismert Ojos del Salado (6893) a Puna del Atacama felszínéből szökik a magasba. A hívogatóan sima vulkáni szoknyája, az éghajlati sajátosságok miatt szinte értelmezhetetlen hóhatár eredményeként ideális terep a különböző közlekedési eszközökkel elérhető magassági rekordok megdöntésére.
A chilei légierő 1984 áprilisában próbálta elérni a világ legmagasabban fekvő tavát, de egy rossz manőver miatt a hegyoldalnak csapódott. A gép roncsait csak évekkel később sikerült egy bulldózer segítségével lehozni. Az extrém magasságban végzett mentés során fém csúszótalpakon két konténert is felhúztak, ezzel állítva emléket a szerencsétlenül járt kétfős legénységnek. Az 5837 méteren található „Tejos” tábor a Föld egyik legmagasabb menedékháza – az infrastruktúra természetesen meglehetősen spártai: szélálló barakk hat priccsel.
A fenti akció után számos vállalkozás követte egymást „a legmagasabbra jutó motor vagy autó” cím megszerzésére. 2005-ben a német Matthias Keschke és csapata 6358 méterre küzdötte fel az erre a célra átalakított Toyota Landcruiserét. 2007-ben saját rekordjukat döntötték meg a 6642 méteres magassággal két Jeeps Wranglerrel. A chileiek nem vártak sokat, hogy a címet visszaszerezzék. Pár hét múlva egy 1986-os Suzuki Samurai átalakított változatával 6688 méterig jutottak.
A fenti kihívás a motorosok közt is éles versenyt hozott. A korábbi rekordot 2012 áprilisában döntötte meg három motoros, az angol Walter Colebath, az osztrák Lukas Matzinger és az amerikai Barton Churchill, amikor 6361 méterig értek fel.
A motoros teljesítményen messze túl tesz a Manu Bustelo fanatizmusa, aki számos extrém mountain bike-os downhill vállalkozás után 2013-ban előbb felküzdötte magát és biciklijét a csúcsra, majd onnan egy menetben ereszkedett le 5100 méterig.
