Némi csúcsnap adalék még február 9-hez. Sosem láttuk még ennyire szárazon az Ojos lejtőit. A jegesként számon tartott lejtőkön most látszik igazán, hogy csak tömörödött hófoltok nyújtóznak rajtuk, könnyen át lehet köztük mászni.
A horzsakőfelszín persze csúszik, mint mindig, a legnehezebb szakasz a kráterszegély elérése. És előkerülnek a 4 éve föld alá helyezett műszerek is – tökéletesen működnek. Aztán egy kicsit feljebb beüt a civilizáció: ahogy 2 éve is, egy kis térerőfoszlány bukkan elő 6800 méteren percekig jönnek az SMS-pittyenések. Telefont forgatni mondjuk nincs sok lehetőség: a szél metsző, itt már nagyon hideg van, súlyos mínuszok dél körül is a legnagyobb napsütésben. A csúcsra vezető sziklafolyosóban már dübörög a szél – és kötélfoszlányokat lóbál. Fönt a csúcson előkerülnek a csereérett műszerek és a csípős hidegben van még erő néhány képre és filmfelvételre. Lefelé kötélmaradékos ereszkedés, aztán kissé bukdácsoló törmelékmenet.
Február 10. A dermesztően hideg éjszakák után nehéz kimászni a hálózsákokból, de a Nap melege munkára sarkall.
A cél: felállítani a 18 műszeres mérőallomást a Tejos táborunktól úgy 100 méterre, ott ahol már négy éve zajlik a felszín alatti adatgyűjtés is. Napsugárzásmérő műszerek, a sugárzás elnyelődését és visszaverődését mérők, hőmérők, szélsebesség és széliránymérők, harmatképződésmérők és felszín alatti nedvességmérők. Balázs 4 órán keresztül két térdén és könyökein (egyszerre) gubbaszt a homokot sodró szélben 5830 méteren a sivatagi aljzaton. Eközben finom órás csavarhúzóval elképzelhetetlen kábelköteg elvégződéseit csavarozgatja egy fő adatgyűjtő egységbe. Ádám mély üreget ás, érzékelőket helyez el, temet, kábelt bogoz, feliratokat és színeket értelmez, kővel súlyoz. Az egész látvány nyilván fenségesen szürreális. Közben az oszlopokon álló műszereket is igazgatni kell, súlyos szigetelőszalag tízméterek fogynak. Autóakkumulátort cipelünk, szigetelünk, kővel borítunk. A kábelek jelentős része a helyére kerül, majd a fő műszeregység azt mondja: HELLO. Na erre vártunk. Amikor még január közepén az ELTE Meteorológiai tanszékén egy egész szobát betöltően kígyóztak a vezetékek és mindent elborítottak a műszerek, visszahőköltünk az ajtóból. De most mindez az anyagmennyiség itt fenn, azt közölte velünk: HELLO. Vagyis akkor jól érezheti magát.
OK, jól van, mondjuk, és magára hagyjuk, dolgozzon nyugodtan.
Elmagyarázzuk: Wind chill – Fagymarás
Hideg és hideg között hatalmas különbség van! Lehet akár -20 °C a hőmérséklet, és mégsem érezni csontig hatoló hideget, de bizonyos körülmények esetén a 0 °C is végzetes lehet. A szél, a páratartalom, a légnyomás, az oxigénszint és nem utolsó sorban a hegymászó tűrőképessége egyaránt befolyásolja a hőérzetet. Objektív mérőszámot a fagymarás értéke ad, ami a hőmérséklet és a szélsebesség függvényében változik.
A fagymarás kialakulása számos környezeti és emberi tényezőtől függ. A szélsőséges időjárási viszonyok közt megforduló emberek közt ismert tény, hogy a hidegérzetet a hőmérséklet mellett jelentősen befolyásolja a szélsebesség. A fagymarás index (wind child factor) változását mutató grafikonok jól érzékeltetik, hogy milyen komoly „lehűlést” tud okozni néhány 10 km/h-s szélsebesség. Ez alapján ugyanaz a hőmérséklet, ami szélcsendben még elviselhető, egy hirtelen felerősödő légmozgás esetén már veszélyes lehet. A gyorsan változó időjárás magashegyi környezetben különösen nagy problémákat okozhat, mivel itt az oxigénszegény levegő is nehezíti a szervezet megfelelő reagálását.
A windchill hatása nem csak az élőlényeken, hanem az élettelen tárgyakon is megfigyelhető. Eszerint pl. egy gépjármű-motor nagy szélben sokkal hamarabb kihűl, mint szélárnyékban. Egy „aprócska” különbség azonban mégis figyelmet érdemel. Amíg egy élettelen tárgy a szélerősségtől függetlenül soha nem hűl a környezet hőmérséklete alá, addig egy érzékszervekkel rendelkező élőlény élettani folyamatai a windchill táblázatban található hőmérsékleti értéknek megfelelően alakulnak.
