Hajnali ébredés és felszerelés igazítás. 3.30-kor indult el a csapat, hogy az Ojos del Salado kráterében és a csúcson elvégezzék a műszercseréket.
A hegyen ennyire kevés hó eddigi tapasztalataink szerint még soha nem volt, így hágóvasat nem is vittünk magunkkal. Először 3 óra és 300 méter szint emelkedés várt ránk korom sötétben, ami igen csak megviselte az expedíció új tagjait. Péter, a csapat szeme és operatőre, sajnos fel kellett, hogy adja a mászást, kb. 6000 méteren. Balázs és Zsolt úgy döntöttek, hogy veszélyes lenne, ha Péter egyedül indulna vissza a sötétben, ezért Zsolt volt a kísérő lefelé, így aztán szomorúan Zsoltnak is befejeződött a csúcstámadás, hiszen még egyszer nekivágni már nincs idő ilyenkor.
Balázs és Ádám folytatták a mászást a kráter felé, de 6300 méteren Ádámnak is meggyűlt a baja a horzsaköves lejtővel és visszafordult. Ekkor már világos volt, így Ádám biztonságosan le tudott jönni, hiszen a Tejos konténer végig látszik a lefele vezető úton. Így Balázs egyedül kellett, hogy folytassa az utat.
Felérve a kráterperemre megtalálta a korábban elveszettnek hitt műszereket, majd a csúcson is sikerült a csere. Így aztán a kutatás szempontjából teljes sikerrel zárult a nap, annak ellenére, hogy a csak Balázs jutott fel a csúcsra (és 15 órás horzsakő és sziklaküzdelem után tért vissza a táborba). Azonban nem ez az utolsó tervezett kemény menet az elkövetkező két hétre a hegyen, úgyhogy tapasztalatnak és akklimatizációnak mindenkinek igen hasznos volt a mai nap.
Elmagyarázzuk: Csúcshódítások az Andokban
Feltételezhető, hogy már jóval a felfedezések korát megelőzően beépültek az Andok vonulatai az itt élő indián kultúrák világképébe. A prekolumbián időkből erre utaló leletek egyik leghíresebb helyszíne éppen a jelen kutatási helyszínről 250 km-re található a Llullaillaco 6739 méteres csúcsrégiójában. Az inka időkből származó lelet együttest 1999-ben találták meg, amely két lány és egy fiú gyermekáldozatról tanúskodik. A kutatások megállapították, hogy haláluk előtt kokalevéllel és alkoholos itallal bódították el őket.
Természetesen ezen áldozatok bemutatása miatti „csúcsmászásokat” elsődlegesen nem az emberi teljesítmény és a megismerés vágya hajtotta. Éppen ezért az „andinizmus” első igazi képviselőiként csak a 19. sz-i vállalkozásokat lehet említeni.
A Központi-Kordillerák tudományos leírásában úttörő szerepet játszott a bécsi születésű Walther Penck (1888–1923) geográfus. (Jelentős munkája az első 1 : 1 000 000 méretarányú teljes világtérkép megszerkesztése.) Kutatásaira az argentin kormány is felfigyelt, így 1912 és 1914 között még költségeit is fedezték. Ez persze szemernyit sem csökkenti az érdemeit, hiszen számos hegycsúcsra jutott fel elsőként. Utólag ezekről nem csak hegymászóként, hanem geográfusként is beszámolt és leírásaihoz térképeket is szerkesztett. Nevéhez fűződik az Ojos del Salado két közeli szomszédjának, az Incahuasi (6638) és a Cerro San Francisco (6018) első meghódítása.
Az Ojos del Salado (6893) viszonylag sokáig tartotta magát, első megmászása 1937-ben a lengyel Jan Alfred Szczepański és Justyn Wojsznis kettős nevéhez köthető. Ez a vállalkozás a ma kevésbé népszerű argentin oldalról, négy segítővel és 25 öszvérrel közelítette meg a hegyet. Vállalkozásuk során meghódították a Tres Cruces (6749), a Pissis (6795), és többek között a Nacimiento (6436) csúcsait is. Az Ojos del Salado csúcsrégiójában régészeti leletekre bukkantak, de ők írták le elsőként a 6500 méteres magasságban található kráter vulkáni működését is.
