A nagy lépcső, a 4350 m-ről 5200 m-re költözés sosem egyszerű.
Legutóbb javíthatatlanul defektes gumival kapaszkodtunk föl (van kompresszorunk az utófújáshoz), most azonban ép készlettel indultunk útnak. 4500 méteren széles, vulkánokkal keretezett sivatagot értünk el. Innen látszik először igazán jól az Ojos del Salado, ami az elmúlt évek látványához viszonyítva most a leghómentesebb.
Az itt elhelyezett műszereink azonnal előkerültek, minden kifogástalanul mért, vissza is helyeztük a kavicssivatag felszíne alá mindet. Aztán egy bő két órás geofizikai mérés következett az egyre erősödő szélben, 10 méteres mélységig keressük az esetleg már itt is előforduló fagyott rétegeket.
22 km még az Atacama-tábor, de innen már négykerék-meghajtással kell mennünk a mély homokleplek, sziklás hátak, éles bevágások miatt. 5100 méterig minden gördülékenyen ment, felezőt is csak egyszer kapcsoltunk. Már csak 1 km a várva várt táborhely, amikor akkora durrdefektet kapunk, hogy azonnal leereszt a gumi: kb. 8 cm a vágás a kerék oldalán. Egy homok alatt rejtőző éles kőtömb nyírta ki a gumit, amivel még épp kievickélünk a mély homokból. Szilárd kősivatagban megállva, jöhet a kerékcsere. Ez alapesetben nem túl cizellált művelet, no de nem most! Késő délután, igen erős szélben, hidegben, homokot az arcunkba kapva műszakizunk. De ez még mindig nem különleges. Viszont a vadonatúj terepjáróhoz mellékelt emelő kifog rendkívüli, összesített IQ-mennyiségünkön. Olajos hidraulikus készülék, de meg sem mozdul. Csavargatunk mindent, állítgatjuk, de semmi. Végül Balázs meglazította a legnagyobb csavart, ami alól látványos ívben, nagy erővel tört elő a hidraulikaolaj Zsolt nadrágjára. Viszont elkezdett működni a rafinált készülék. Fel is emelte vagy 20 cm-t a járművet, de tovább nem ment. Nem maradt más hátra, mint hatalmas lukat ásni a lyukas kerék alá. Na ez eltartott vagy másfél órán keresztül, mert nagyon kemény sziklaüledéken álltunk. És előkerültek a geoelektromos műszer hatalmas elektródái! 40 cm-es, hegyes, masszív darabok, megkezdődhetett az aljzat szétbontása. Kalapács, ásók, vésés – és végül sikerrel jártunk. Új kerék fönt, 2 perc menet az 5200-as táborunkig. Teljesen kimerülve. Annyira, hogy közben persze a lyukas gumis kereket is elvesztjük, de visszakanyarodunk érte. És akkor naplementekor, homokot sodró jéghideg szélben még sátorverés, és energiapótló vacsorajellegű tevékenység.
Elmagyarázzuk: Szélmarás
Szeles időben mindenki tapasztalhatja, hogy a szél apró homok és kőzetszemcséket ragad magával, amivel szúró fájdalmat okoz a csupasz bőrfelületünkön. Nem véletlen, hogy a sivatagi népek hosszú zárt ruhát és fejet takaró kendőt, turbánt viselnek. A homokot, kőzetszemcséket szállító szél a kiálló sziklafelszíneknek is ugyanúgy nekicsapja a szállított hordalékot, mint a sivatag vándorainak. A szélnek a felszín kőzeteit súroló, koptató tevékenységét szélmarásnak nevezik.
A kőzetek pusztítását a szél által szállított hordalék végzi. A szállítás közben a mozgó szemcsék egymáshoz és a felszínhez csapódva töredeznek és kopnak. A kopás mértéke a szél erején kívül a kőzet keménységétől is függ. Ennek köszönhető, hogy a szállítás során az idő múlásával, illetve bizonyos távolság után a puha kőzetszemcsék kikopnak, s a keményebb szemcsék lesznek az uralkodók a szél által szállított hordalékban.
A sokat mozgott homok szemcséi többségében kvarcból állnak, amelyek a felszínhez csapódva vésik, csiszolják a felszín kőzeteit. A homokba ágyazott kavicsok felületét simára csiszolják, majd amikor a kavics kibillen helyzetéből, az újabb sík felület lecsiszolásával él, éleskavics alakul ki. Gyakran előfordul, hogy három él kialakulásával sarkos kavics (német nevén: Dreikanter) jön létre.
A különböző keménységű kőzetekből a szélmarás a puha részeket gyorsan pusztítja, a keményebbek hosszabb ideig ellenállnak, így sajátos formák alakulnak ki. A szelektív erózió hatására a puhább rétegek helyén bemélyedések, üregek képződnek. Esetleg nagyobb formák is létrejöhetnek, mint a kőgombák, kőhidak.
A szél szelektív eróziója megfigyelhető a felszín felületi pusztulásánál is. A puhább kőzetből álló felületrészek gyorsabban, a keményebbek lassabban pusztulnak. Erős szeleknek kitett sziklafelszíneken néha egészen különleges csipkézett formák jönnek létre. A szélmarta sziklák oldalait vizsgálva könnyen meg lehet állapítani a terület uralkodó szélirányát és a szélárnyékos részek elhelyezkedését.
