Tavak a magasban, nagyon magasan – és csak egy kicsit jegesek.
Mindez pedig annak fényében különleges, hogy itt 5800 méteren az árnyékban mért, jellemző napi nyári hőmérséklet 1 °C fok körüli. Az éjszakai viszont rendkívül alacsony: Zsolt és Laci bent aludtak a konténerben és reggel igen nehezen ment a felkelés - 8 órakor bent még csak -14.8 °C fok volt a hőmérséklet. Kint a sátorban ekkor már jobb klíma uralkodott a napsütés hatására, bár ott is jóval -10 fok alatti volt az éjszakázás. (A hideg elől tényleg nincs hova bújni, vakondnak sem leányálom itt az élet: a csúcsról lehozott egyik műszer adatai szerint még a felszín alatt is rendkívüli hideg lehet, a -30 °C fok sem ritkaság.)
A napsütésben azonban a sziklák felmelegednek, sőt a sekély, max. fél méter mély tavak is. Délelőtt először üledékmintákat vettünk az itteni mérőhelyünknél, légmentesen lezártuk a fémcsöveket, aztán tavak keresésére indultunk. 5900 m körül két szép állóvíz is található. Vékony jégréteg borítja felszínüket, de vizük 8-9 °C fokos! A víz az örökfagy olvadásából és néhány hófoltból érkezik, s nem tud elszivárogni, mert a tavak üledéke alatt fél méteres mélységben már fagyott a törmelék. Vízmintákat veszünk, a tavak környezetéből, a vízparti sávokból és a víz alól is üledékmintákat gyűjtünk.
Holnap pedig valódi melegforráshoz indulunk, egy olyan kráterbe, ahonnan vízgőz száll a magasba - 6400 méter fölött.
Elmagyarázzuk: Szél-világrekord
Bár a Föld legerősebb légmozgásai valószínűleg a forgószelekben mérhetők, a „normál” szelek erősségét tekintve az Andok Puna de Atacama fennsíki vidéke a rekorder. Ugyan csak néhány szélerősségmérés zajlott eddig, de ezekből is világos, hogy itt a 200, sőt 300 km/h-s szelek gyakorisága is jelentős.
Akár az Atacama-sivatag, akár az Andoktól K-re fekvő Gran Chaco felől érkeznek a légáramlatok, a légtömegek igen jelentős és gyors, 4000-5000 méteres emelkedésre kényszerülnek. Az Andok vonulatán átcsapó szél az óriásvulkánok közötti szélcsatornákban különösen felgyorsul, ráadásul a vulkáni kúpok maguk is komoly turbulenciákat okoznak.
A vadul süvítő szél minden útjába kerülő felszínt, tárgyat megtámad. Így nyilvánvaló, hogy ha emberi létesítményt terveznek e környezetbe, tisztában kell lenni az ott jellemző szélviszonyokkal. A Puna de Atacama argentin oldalán, kb. 4000 méteres magasságban bányanyitást terveztek, ehhez illeszkedett a Valadero-program másfél éves szélmérése. Ennek során a rekordsebesség 443,2 km/h volt! Mivel ugyanitt ismétlődően és jól dokumentáltan csak 393 km/h-t sikerült kimutatni, ez az érvényes rekord. (De érdemes megnézni a grafikonon az átlagértékeket, ill. a tartós szélsebességet is!) Persze könnyen lehet, hogy az egyedi mérés messze nem mutatja e vidék legbrutálisabb szeleit.
Megjegyzés: 80 km/h-s szél már hátizsákostul kimozdít az egyenes haladásból, 150 km/h-nál már feldönthet a szél, 200 km/h esetén már szinte lehetetlen a kontrollált emberi mozgás…
