Defekttel induló nap, diadalmas haladás, Antonio Banderas. Folytatjuk a megközelítést. A napi feladat Santiago de Chiléből eljutni a 800 km-re fekvő Copiapóba, ahol majd az Andok belseje felé térünk le és hamar elérhetjük a 4000 m-es kezdőmagasságunkat. A reggeli indulás azonban kissé döcögős. Terepjárónk egyik kereke teljesen lapos. Hosszas szervezés, aztán terepgumi-javítás. Egy cserélhető végű csavarhúzó jókora hegye állt a futófelületbe.
A pánamerikai országúton a szokásos nagy forgalomban kilométerek százait gyűjtjük hősiesen - meg-megállva, mert ahogy a korábbi években is tapasztaltuk, hatalmas útépítések, korszerűsítések zajlanak mindenfelé. Ráadásul a városok növekedése is elképesztő, de egy szárnyaló gazdaságú országban ez persze természetes.
Hegyeink közelsége mellett azonban más is hajt minket Copiapóba. Megneszeltük, hogy épp ott van Antonio Banderas! Most kezdik ugyanis forgatni a néhány éve pont itt a föld alatt rekedt bányászokról szóló mozifilmet. Így Antonio testvér alászáll. És ezért a por is máshogy áramlik e sivatagi bányászvárosban.
Még egy jó hír: a késő esti érkezés előtt útközben bidónokat is tudtunk szerezni: szép nagy tartályokat, hiszen 40 liter plusz üzemanyagot is magunkkal kell vinni holnap, már tényleg a terepre indulva.
Itt az utolsó, civilizációban töltött este, holnap lakatlan területre indulunk. Ehhez még reggel veszünk 300 liter palackozott ivóvizet és friss élelmiszereket. Közben elbúcsúzunk a mobiltelefon hálózattól, innentől kezdve műholdas kapcsolattartásra állunk át.
Elmagyarázzuk: Az Atacama
A főként Chilében húzódó, 1500 km-nél is hosszabb Atacama a Föld egyik legkülönlegesebb sivataga. A Csendes-óceán és az Andok által közrezárt 150-200 km széles sáv jelentős része már évtízmilliók óta sivatagos táj, így bolygónk egyik legidősebb sivatagában járunk.
E sivatag létének több kialakító tényezője is van. A Baktérítő mentén vagyunk, ahol nem jellemzőek a felszálló légmozgások, vagyis a csapadékképződéshez szükséges felhők képződése is visszafogott. Maga a Csendes-óceáni közelség sem akadálya a sivatag-formálódásnak, mivel itt halad délről észak felé a hűvös Humboldt-áramlat, fölötte pedig hideg légpárna üli meg a parti vizeket, s magát a partvidéket is. Így felszálló légmozgás megint csak nem jön létre. Ráadásul az Andok elállja a K felől érkező, nedvesebb légtömegek útját. Összességében hiperarid környezet alakult ki, ahol egyes helyeken egyáltalán nem figyelhető meg csapadékhullás. Földi rekord az az Atacama helyszín is, ahol az évi összes csapadékmennyiség 0,02 mm!
Földünk legszárazabb lakott vidéke ugyanakkor reggelenként gyakran ködös lehet, s egyszersmind hűvös is: a tenger felől érkező, alacsony szintű felhőzetből azonban nem hullik eső, és a déli Nap rendre eltűnteti a homályt.
Maga a sivatag közvetlenül a tengerparton kezdődik és K felé igen magasra felkúszik az Andokba. Az Ojos del Salado környékén még 6000 m-es magasságban is sivatagi tájon járunk! Az Andok vulkánjai és hegyláncai közötti sivatagos felföldet a chilei-argentin határvidéken Puna de Atacamának nevezik.
Az Atacama-sivatag felszíne korántsem sík, vagy épp Szahara-jellegű. A látványos homokdűnék csak kevés helyen színesítik, de igen változatos felépítésű és nagyságú hegy- és dombvonulatok tagolják. Azokon a részeken, ahol a földtörténeti múltban tengeröböl, vagy tóvidék volt, meghatározó kőzetek a sóval kevert agyagok, vagy épp a sóval cementált homok.
Ez szárazon kőkemény, kiváló építőanyag, így sok helyen még ma is állnak a több száz éves indián építmények is. Hiszen ezeken a területeken emberemlékezet óta biztosan nem esett eső. Az emberemlékezet pedig nagyjából az európaiak érkezését jelenti, vagyis úgy 400 évet…
