Sarkos kavicsok között liftezünk a Halott öszvérek hegyén. A magashegyi tevékenység időnként öncélúnak tűnő meneteléseket sem nélkülöz. Ennek az az oka, hogy az akklimatizációhoz napközben, saját erőből magasra kell mászni, majd az éjszakát alacsonyan tölteni. És ezt ismételgetni minden magassági lépcső esetében.
A Laguna Verde-parti, 4350 m-es táborunk fölött a Halott öszvérek hegye (Cerro Mulas Muertas) emelkedik, így ide indulunk egy 5000-es gyaloglásra. Valójában kevéssé izgalmas a menet, főleg, hogy az elmúlt években már többször is megtettük, de a látvány azért pazar: a magasból kiválóan látszik az egykor nagy kiterjedésű, édesvizű tó helye, amiből mára egy még mindig több kilométeres, de töményen sós állóvíz maradt. Ide látszik a chilei-argentin határátkelő, a 4748 m-es San Francisco-hágó (a vám 3800 méteren van, vagy 100 km-re a határtól, de a határőrök is a Laguna Verde partján állomásoznak, semmint több száz méterrel magasabban). A legnagyobb hegy pedig a 6621 m-es Incahuasi. Innen még teljes valójában látjuk, később még magasabb vulkánok takarásában lesz. Ha pedig közvetlenül a lábunk elé nézünk, feltűnnek a szél kőzetcsiszolásának finom nyomai: főként sarkos kavicsok, kődarabok, amelyek felszíni élei piramisszerű csúcsban futnak össze.
Egyszóval liftezünk. Felmegyünk, lejövünk. Holnap viszont nagyot lépünk, az 5260 m-en álló Atacama-táborba költözünk át.
Elmagyarázzuk: Mumifikálódás az Atacamában
A természetes bakteriális és enzimek segítségével végbemenő folyamatok hatására beinduló bomlás jelei 2-3 nap alatt láthatóvá válnak. A lebontó folyamatban jelentős szerepet játszik a környezet élővilága, férgek, puhatestűek, rovarok illetve a temetetlen holttestek esetében a ragadozó-, dögevő állatok és rágcsálók. Amennyiben a fenti lebomló folyamat elmarad, elkezdődik a természetes mumifikálódás folyamata, amelynek ideális helyszíne az Atacama-sivatag is.
A megfigyeléshez egy élőlény holttestére van szükség, amely különleges környezeti hatások eredményeként konzerválódik. Ezek a hatások lehetnek a sivatagi éghajlatra jellemző szélsőséges hőmérsékleti értékek és az erős szél, ami a bőrt rendkívül hamar kiszárítja, megkeményíti. Ez pedig lehetetlenné teszi a lebontó rendszerek – mikroorganizmusok és rovarok – működését. A mumifikálódás folyamatát csak fokozza a levegő alacsony páratartalma és magas sókoncentrációja.
Hasonló folyamatok zajlanak a magashegyi területeken, a gleccserek felszínén vagy belsejében, ahol az állandó fagy hatására leáll a bomlás. A fagypont alatt életképtelen mikroorganizmusok és férgek nem tudják lebontani az elhalt szervezetet, így a szerves anyag mélyhűtve – szélsőséges esetekben – akár évszázadokig is konzerválódhat. A testben lévő víz a halál beállta után pár óra alatt megfagy, majd a jég olvadás nélkül párolog el a szervezetből. A kiszáradó testben a belső szervek is megőrződnek. Amennyiben a holttestet nem éri fizikai hatás, mozgatás, roncsolódás, gyakran még a bőrfelület, sőt az arcvonások is megmaradhatnak.
