A hegy tiszteletreméltó őrültjei vagyunk – s ezt nem mi mondjuk.
Készülődünk a Tejos táborba (5830 m) költözésre. Most éjszaka a sátorban -9 fok volt. Fönt kevesebb lesz. Fel kell vinnünk 10 napi élelmet, vagy 150 liter vizet, hegymászó-felszerelést, műszereket, kommunikációs eszközöket, mindezt pedig váltakozóan mély futóhomokos-sziklás terepen. Reggel az osztrák hegymászókat vezető Mario próbálja beindítani az egyik autójukat, nem nagyon megy. Le kell szállítaniuk az egyik csapattagot, mert nem bírt alkalmazkodni a magassághoz. A másik terepjárójuk indul, azzal az egyik vezető megoldja a levitelt. Ekkor jön Mario (régi hegyimentő-autószerelő-hegyivezető barátunk) az ötlettel, hogy menjünk fel a mi kocsinkkal 5830 m-re (innen 5260-ról). Mondjuk ilyet még nem láttunk.
Széria-terepjáróval neki a hegynek. Megjegyzésünkre, hogy a pickup egyik hátsó kereke csak azért nem a felnin ül, mert alábakoltuk (ugyanis defektes), csak annyit mond, ha van kompresszorunk, nyomjunk bele, és gyerünk föl, mert a Toyota Hilux a legjobb. Pöccre indul a gép így néhány nap állás után, megpakoljuk a sok vízzel és egyéb felszerelésekkel, meg persze az osztrákok holmijával is. Balázs a mitfárer, Mario vezet. Éveket töltött már itt hegyi mentőként (Balázs cipelt már vele oxigénhiánytól rángatózó argentint az oxigénmaszkhoz), és pontosan tudja, mikor milyen keréknyomást kell alkalmazni, valamint, hogy pontosan mikor kapjuk ki a légszűrőt…
Indulás. Lent a táborban alkalmi monarchia drukker-brigád hallatja hangját magyarul és ékes stájer tájszólással. Valóságos meccs-hangulat, mindenki egy pontra mered: a 150 méter magas futóhomokos kaptatón küzdő piros pontra. Lent BITTE-BITTE-GEMMA-GYERÜNK-HAJRÁ, bent a gépben VAMOS-VAMOS. Aztán 10 méterrel e kritikus emelkedő vége előtt elkezdi elásni magát a Toyota. Lent: AAAAH, NÁJN, Ó NÓ.
Végletes keréknyomás-csökkentés és légszűrő-kiszerelés. Közben rádión megy a közvetítés a lentieknek. És a jármű új életre kel. Jó ez a Toyota, nem véletlenül egy bányászatban használt járművet hajtunk mi is. Kívülről nyomott és kopottas, de belülről arany. No nem a kárpit. És végül elérjük az 5830 m–es Tejos-konténert. A jobb hátsó kerék a felnin ül, azonnal levegőt neki. Gyorsan kipakolunk, és irány vissza 600 méterrel lejjebb.
Hiszen ott már készülődnek a többiek, most akklimatizációs céllal gyalog fogja mindenki megtenni ezt a szintet. Röviden: 2-4 óra alatt sikerül, még a műszereinket is megleljük GPS-sel, minden érintetlen, csak a legalsó van jégbe fagyva. Vizet melegítünk, forrázunk, az is kijön. És aztán visszagyaloglás az Atacama-táborba. Lefelé a 600 m szint csak 50 perc.
Fotózz és oszd meg! Na ez az, ami itt nem olyan egyszerű!
Az okostelefonok és a 4G világában talán nem árt némi magyarázat, hogyan is tudunk naponta friss hírekkel és képekkel szolgálni az Andokba felkúszó Atacama-sivatagból. A fotózz és oszd meg itt nem működik. Lássuk a folyamatot: végezzük napi feladatainkat, közben képek készülnek. Vacsora
után következik az alkotás időszaka. Balázs és Zsolt szavakba önti a történéseket, összeválogatják a legjobb képeket a számítógépen (3 C fokos klaviatúrán). Összeáll a történet. Nincs más hátra, mint feltölteni a honlapunkra és a facebookra. Itt kezdődnek a nehézségek.
Nincs ugyanis térerő és mobilhálózat. Wifiről meg ne is álmodjunk! A vikunyák nagyon jól megvannak nélküle. Van viszont Iridium műholdas telefonunk. Bármennyire is jól hangzik a neve, az egyszerű előfizetéssel elérhető adatátviteli sebesség leginkább a betárcsázós internet korára emlékeztet, mindössze 9600 bit másodpercenként. A megbízhatósága sem sokkal jobb. Hol vannak itt a megszokott gigák? A percdíj viszont aranyárban mérhető, így egy igen gyenge felbontású, internetre szánt kép hazaküldése is kb. 1000 forint.
Fontos tehát a képek tömörítése és pontos méretezése. Zsolt először Photoshoppal átméretezi a képeket, hogy azok minél kisebbek legyenek. Csatlakoztatja a számítógéphez a modemként szolgáló műholdas telefont és már mehet is az e-mail küldés. 10 idegtépő perc és már otthon is van a csomag (az időeltolódás 4 óra). Hátország nélkül persze nem megy. Balázs felesége, a Földgömb online szerkesztője, hajnali kisgyermekes teendői közben az általunk küldött anyagokat feltölti az expedíció és egyben az Időkép oldalára és szemezget belőle a Facebookra is. Informatikus kollégánk, Krisztián áldozatos munkájáról pedig itt csak megemlékezni van módunk, hiszen nélküle nem működne a rendszer. Most járunk az expedíció felénél, és most következik csak az igazán extrém terep. Ha esetleg lelassul a hírfolyam, vagy megszakad, nem kell mindjárt rosszra gondolni! Lehet, hogy csak homokszem került a gépezetbe. Amiből itt, az Andok magashegyi sivatagában van épp elég!
Elmagyarázzuk: A magashegyi légkör fiziológiai hatása
A nagy magasságban folytatott tevékenységnek számos hatása van az emberi szervezetre. Ezek közül a leggyakrabban emlegetett és talán éppen ezért a leginkább a „fő ellenségként” kezelt jelenség az alacsony légnyomás és az ezzel járó „oxigénszegény levegő”.
Szinte már unásig ismételt tétel, hogy magashegyen csak megfelelő akklimatizációval szabad hosszabb időt eltölteni és fizikai teljesítményt végezni. Azt azonban már ritkábban hallani, mi is az a kritikus magasság, ahonnan a fenti állítást komolyan kell venni, és pontosan milyen hatással is van a szervezetre.
Az akklimatizáció három legfontosabb pillére: 3000 méter környékén érdemes beiktatni minimum egy éjszakát; 3000 méter felett az egyes éjszakák közti magasságkülönbség ne haladja meg a 300–500 métert; a fentieken túl minden 1000 méter elérésénél be kell iktatni +1 éjszakát.
Az emberi test teljesítőképessége a tengerszinten maximális. Itt a légnyomás 760 Hgmm, 101325 Pa vagy 1013,25 millibar (vagyis 1 atmoszféra). A tengerszinten a levegő oxigéntartalma (O2) 20,9%, vagyis az oxigén nyomása kb. 21 kPa. Egy egészséges embernek ez elegendő, hogy a vérben található vastartalmú oxigéntranszport molekula, a hemoglobin megkösse és a tüdőktől a test többi részébe szállítsa.
A magasság emelkedésével csökken a nyomás, ezzel együtt pedig a légköri gázok sűrűsége is. Fontos kiemelni, hogy a levegő oxigéntartalma – kb. 100 km-es magasságig – állandó, az oxigén nyomása azonban a magassággal exponenciálisan csökken. 5000 méteren például már csak fele a tengerszinten megszokottnak. A hirtelen magasságemelkedéssel a szervezet nem tud alkalmazkodni a csökkent oxigénszinthez ezért hypoxia, vagyis oxigénhiányos állapot lép fel. Szaporább lesz a légzés (hogy több levegő és oxigén jusson el a tüdőkbe), felgyorsul a szívműködés (hogy az oxigénnel kevésbé telített vért gyorsabban áramoltassa a tüdők és a test többi része között) és kitágulnak az erek (szintén a megnövekedett véráramlás következtében).
Az emberi szervezet bizonyos szintig képes alkalmazkodni a magassággal megváltozó körülményekhez, akár tartós lakhelyváltásról legyen is szó. Ez a hosszú távú alkalmazkodás azonban más-más időt igényel, egyénenként változik. Míg 1800–2600 m-hez néhány óra elegendő, 7500 m feletti magasságban a szervezet már nem tud alkalmazkodni, megszűnik a regenerációs képessége, az emésztés leáll, a tüdő vagy agyödéma veszélye pedig fokozottan nő.
(NZs)
