Hétfőn a csapat sikeresen elérte a csúcsrégiót, Balázs a csúcson található műszert is kicserélte. Az egész napos menet hajnali fél 4-től este fél 7-ig tartott, sok időt igénybe vett a műszerek keresése, az újak beásása.
A csúcsra csak Balázs ment fel, a többiek a valamivel alatta lévő kalderaperemen intézték a mérőállomások frissítését, végig rádiókalpcsolatban és látótávolságban maradtak. A rövid telefonos bejelentkezéskor fáradtak voltak, de a 15 órás menet után is jókedvű, friss hangon számoltak be a történésekről. Most pihennek, a csúcsnapról szóló bővebb bejegyzésük holnapra várható.
Elmagyarázzuk: Penitenteszek
A penitentesz szó a spanyol nieves penitentes kifejezésből származik, amely magyarul bűnbánó hónak fordítható. A furcsa név az Andokot keresztező spanyol felfedezőknek köszönhető, akiknek az otthoni vallásos körmenetek fehér csuklyás, térdelő, vezeklő szerzetesei jutottak eszükbe e különleges formák láttán.
A penitenteszek trópusi, szubtrópusi magashegységekben alakulnak ki, az Andokban általában 4000 m fölötti magasságban. Kialakulásukhoz természetesen vastagon felhalmozódott hóra van szükség. Szélárnyékos, védett helyeken több méter vastag, összetömörödött hómezők, hófoltok alakulhatnak ki. A csonthóból álló toronyszerű formák szinte áthatolhatatlan akadályt alkotva, sűrűn egymás mellett állnak. Méretük a néhány centimétertől 5-6 m-es magasságig terjed.
Első tudományos leírásuk 1839-ben Charles Darwin nevéhez fűződik, aki 1835. március 22-én Santiago de Chiléből az argentin Mendozába utazott. Az Andokat keresztező útján a 4030 m magas Piuquenes-hágón kelt át, amelynek környékén felhalmozódott hómezőn tanulmányozta a penitenteszeket. Darwin elképzelése szerint a különleges formákat - a sivatagi sziklaformákhoz hasonlóan - az Andok erős szelei formálták ki.
Valójában a szélnek semmi köze a penitenteszek kialakulásához, a fő szobrász a Nap, amelynek sugarai meredek szögben sütik meg a hó felszínét. A napsugárzás hatására a hó szublimál, azaz nem olvad meg, hanem elpárolog, így a hó felszínén kis kehelyszerű mélyedések jönnek létre, amelyek tükörszerűen koncentrálják a beeső napsugarakat. Így a kelyhek egyre jobban mélyülnek, a mélyedések közötti hógerincek éles csúcsokra szakadnak szét. A tűszerű csúcsok egyre hegyesebbekké és magasabbakká válnak. Az egyes tornyok között csak szűk rések jönnek létre, amelyeken igencsak fárasztó az átkelés. Az elvékonyodó tornyok egy idő után eldőlnek és a korábbi összefüggő penitenteszmező különálló tornyokra szakad szét.
