Az előző este emlékezetes eseménye: Ádám bepattant a sátorba, kisvártatva Balázs is követte. Szinte azonnal hatalmas természetbúvár kiáltás: egy még viszonylag friss, féltenyérnyi ugróegérhulla lapul a hálózsákja alatt.
Ádám menekülőre fogná, de nincs hova, közben érkezik Péter a kamerával, Balázs pedig fejtegetésbe bocsátkozik a nagy egér sátorban időzésére irányuló motivációiról. Végül az is felmerül, vajon ráült-e valaki? Az csak kicsit később, vajon mit keres egy rágcsáló 5800 méteren... Péter, visszatérve sátrába nagy egérkeresésbe fog. Zsolt tudósít. Péter indoka: felrémlett előtte, mi lenne, ha életmentő szívszerelmébe, mínusz 30 fokig komfortos hálózsákjába katasztrofális lukat rágna egy meggondolatlan rágcsáló. Az egér másnap részesül magashegyi temetésben.
Ma enyhébb szélre készültünk. Ez korántsem mellékes, mert a táborbontáson van a hangsúly.
Reggel interjú a Kossuth Rádió Szonda műsorának (15 perc alatt egyszer sem szakadt meg a műholdas kapcsolat, ez rekordgyanús), adás csütörtök délután. Mivel valóban nem erősödött még meg a szél, Ádám és Balázs nekiáll a látványos és bonyolult meteorológiai műszerpark szétbontásának. A föld alól is előkerülnek a műszerek, a lényeg, hogy sérülésmentesen kell mindent elpakolni, hazáig már nem szeretnénk hozzájuk nyúlni. Rengeteg vezetéket kötegelnek, és azért mindezt csak szélben, ragad is össze-vissza a makacs ragasztószalag. Kiszedik a fém állványokat, akkumulátort cipelnek, bélelnek, dobozolnak.
És természetesen messze nem tengerszinti sebességen teszik ezeket. Ilyen magasságban valójában lassított felvételek vagyunk. Tele kell pakolni aztán a hatalmas utazózsákokat, és a délutánra ismét viharossá erősödő szélben a sátrakat is lebontjuk, összepakoljuk. Négy nagy zsák szemetet gyűjtünk össze. A jégverem-konténerekben alszunk, hogy reggel hamarabb indulhassunk az alacsonyabb, oxigéndúsabb vidékek felé.
Elmagyarázzuk: Szél-világrekord
Bár a Föld legerősebb légmozgásai valószínűleg a forgószelekben mérhetők, a „normál” szelek erősségét tekintve az Andok Puna de Atacama fennsíki vidéke a rekorder. Ugyan csak néhány szélerősségmérés zajlott eddig, de ezekből is világos, hogy itt a 200, sőt 300 km/h-s szelek gyakorisága is jelentős.
Akár az Atacama-sivatag, akár az Andoktól K-re fekvő Gran Chaco felől érkeznek a légáramlatok, a légtömegek igen jelentős és gyors, 4000-5000 méteres emelkedésre kényszerülnek. Az Andok vonulatán átcsapó szél az óriásvulkánok közötti szélcsatornákban különösen felgyorsul, ráadásul a vulkáni kúpok maguk is komoly turbulenciákat okoznak.
A vadul süvítő szél minden útjába kerülő felszínt, tárgyat megtámad. Így nyilvánvaló, hogy ha emberi létesítményt terveznek e környezetbe, tisztában kell lenni az ott jellemző szélviszonyokkal. A Puna de Atacama argentin oldalán, kb. 4000 méteres magasságban bányanyitást terveztek, ehhez illeszkedett a Valadero-program másfél éves szélmérése. Ennek során a rekordsebesség 443,2 km/h volt! Mivel ugyanitt ismétlődően és jól dokumentáltan csak 393 km/h-t sikerült kimutatni, ez az érvényes rekord. (De érdemes megnézni a grafikonon az átlagértékeket, ill. a tartós szélsebességet is!) Persze könnyen lehet, hogy az egyedi mérés messze nem mutatja e vidék legbrutálisabb szeleit.
Megjegyzés: 80 km/h-s szél már hátizsákostul kimozdít az egyenes haladásból, 150 km/h-nál már feldönthet a szél, 200 km/h esetén már szinte lehetetlen a kontrollált emberi mozgás…
